Mikes Kelemen - Szatmar megyei magyartanarok egyesulete

Go to content

Main menu:

Mikes Kelemen

Versenyek, vetélkedők


2017

Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny
Beszterce
2017. április 20-23.
Szatmár megyei eredmények


letöltés itt

_________________________________________________________________________

Egy első, két második hely és négy dicséret



         Nyolc Szatmár megyei diák is helyezéssel, dicsérettel vagy különdíjjal tért haza a 46. Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntőjéről. A legjobb eredményt Kovács Péter Zoltán érte el, aki maximális pontszámot szerzett.
        A Nagykárolyi Elméleti Líceum XII. osztályos diákja 10-es osztályzatot szerzett, ezzel korosztályában az első helyen végzett. Kovács Péter Zoltán eredménye felkészítő tanára, Szabó Csilla munkáját is dicséri.
        A Besztercében rendezett döntőn a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum két diákja, a hatodikos Kabai Tünde és a kilencedikes Balogh Ádám 9,30, illetve 9,50-es osztályzattal a második helyet szerezte meg korcsoportjában. Előbbit Heinrich Andrea, utóbbit Czier Andrea készítette fel.
       Az április 20-23. közötti finálén további négy Szatmár megyei diák érdemelt ki eredményeivel dicséretet: az ötödikes Kabos Tímea (10-es Számú Általános Iskola, felkészítő Tivadar Melinda), a hetedikes Tarr Blanka (Hám János, felkészítő Szász Anikó), valamint a Nagykárolyi Elméleti Líceum és Putovits Tünde két kilencedikes diákja, László István és Kintel Alexandra. Rajtuk kívül a Datura Egyesület külndíját vihette haza a Mezőfényi Általános Iskola nyolcadikos tanulója, Koszma Melinda, Fényi Izabella tanítványa.
       A Szatmár megyei szakaszról a döntőbe jutott továbbá a hetedikes Kala Szintia (szatmárnémeti Avram Iancu Általános Iskola, felkészítő Gál Eszter), a nyolcadikos Finta-Fekete Eszter (Hám János, felkészítő Heinrich Andrea), a tizedikes Juhos Roland (Hám János, felkészítő Heinrich Andrea) és Képíró Dorottya (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő Bagosi Ilona).

forrás: www.szatmar.ro

_________________________________________________________________________

Magyar nyelv és irodalom tantárgyvarseny
205 résztvevővel



              A Református Gimnázium adott otthont a verseny megyei szakaszának.

         Szombaton reggel 10 órakor vette kezdetét a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgy
verseny a Református Gimnázium termeiben. A megye szinte minden településéről érkeztek diákok, hogy megmutassák tudásukat, kreativitásukat. Az ötödik osztályosok voltak a legtöbben, 43-an versenyeztek. A hatodikos évfolyamot 39-en, a hetedikest 38-an, a nyolcadikost szintén 39-en képviselték. A középiskolások versenyében 21 kilencedikes, 13 tizedikes, 9 tizenegyedikes és három tizenkettedikes tanuló vett részt.
        
A tételek egyaránt ellenőrizték a diákok szaktudását, nyelvben való jártasságukat, olvasottságukat és kreativitásukat. A cél mindenki számára a továbbjutás az áprilisban, Besztercén megtartandó versenyre. Akik pedig ott jól szerepelnek - évfolyamonként a dobogósok - azok részt vehetnek az Apáczai Csere János Nemzetközi Magyar Nyelv és Irodalom tantárgyversenyen, amelynek a helyszíne a magyarországi Pécs lesz. A megyei verseny végleges eredményeit hétfőn 17 órakor teszik közzé a tanfelügyelőség internetes oldalán.
              
A szatmárnémeti verseny a megye magyartanárai számára is egy remek lehetőség a találkozásra. Gál Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanfelügyelő egy rövid gyűlés keretében ismertette a közeljövőben sorra kerülő módszertani képzések menetrendjét, illetve felhívta a figyelmet egy nemrég létrehozott zárt internetes fórumra is, amely a magyartanárok közötti kommunikációt könnyíti meg.




forrás: www.szatmar.ro

_________________________________________________________________________

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY
MEGYEI SZAKASZ - 2017




TÉTELEK - 2017

letöltés itt


MIKES KELEMEN 2017


eredmények itt

_________________________________________________________________________

2016

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY
MEGYEI SZAKASZ - 2016




TÉTELEK - 2016

letöltés itt


_________________________________________________________________________

2015

            A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyről 11 diák jut tovább az országos döntőbe.
     A Református Gimnázium adott otthont szombaton délelőtt a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyversenynek. A megye minden pontjáról érkeztek V.-XII. osztályos diákok, hogy megmutassák kreativitásukat, illetve hogy mennyire ismerik a tananyagot. Szám szerint 255 diák jelentkezett a versenyre, Hadadnádasdtól Avasújvárosig.



        A legtöbb diák az V-VIII. osztályosok között versenyzett, a XI-XII osztályosok közül viszont meglepően kevesen vettek részt a tantárgyversenyen. "Ebben a korban már nagyon pályaorientáltak a diákok" - magyarázza Gál Gyöngyi kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, a megmérettetés fő szervezője. Elmondta: a szombati tantárgyverseny jó alkalom arra is, hogy a magyartanárok találkozzanak és megbeszéljék a következő félév feladatait. Ilyen pedig akad bőven, ugyanis a következő hónapokban több nagy kaliberű tanügyi esemény is zajlik majd Szatmárnémetiben - például a Magyar Nyelv Napja alkalmából szervezett vándorkonferencia.
       Visszatérve a szombati tantárgyversenyhez: az V-VIII. osztályosok elsősorban irodalmi szöveg értelmezéséből és nyelvtan-tudásukból és kreatív szövegalkotásból adtak számot, míg a nagyobbak feladatai között szövegértelmezés, összehasonlító verselemzés, értekezés, esszéírás szerepelt.
       A döntőből 11 diák fog továbbjutni az országos döntőbe, ám a helyek nem kötöttek. A legjobb diákokat küldik az áprilisban, Zilahon megtartott országos megmérettetésre, így megtörténhet az, hogy egy évfolyamból három, egy másikból pedig egy diák sem jut tovább.
      Az országos versenyről a legjobb diákok továbbjutnak az Apáczai Csere János Nemyetközi tantárgyversenyre, amelyen tavaly és tavalyelőtt is volt szatmári résztvevő. A nemzetközi versenyen kiemelkedően szereplő diákok pedig nem csak iskolájuknak és maguknak szereznek fontos elismerést, hanem a Tanügyminisztérium is komoly pénzdíjjal jutalmazza a diákot, a felkészítő tanárt és az oktatási intézményt is.


forrás: www.szatmar.ro

_________________________________________________________________________

2014


Tizenegy továbbjutó a Mikesen




     Szombaton délelőtt a szatmárnémeti Református Gimnáziumban rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny megyei szakaszát. A legjobb tizenegy továbbjutott az országos szakaszra.



        Az idei megmérettetésre 280 Szatmár megyei diák jutott tovább az iskolákban korábban megrendezett válogatókról. Ezúttal is az 5-12. osztályos tanulók bizonyíthattak magyar nyelvből és irodalomból. A legtöbb tanuló ezúttal is a gimnáziumi évfolyamokról jelentkezett, a legnépesebb a hetedik osztályosok mezőnye volt, itt 63 diák mutathatta meg felkészültségét.
       A megmérettetés szombaton reggel 9 órakor kezdődött a szatmárnémeti Református Gimnáziumban. Az 5-6. osztályosok két, míg a 7-12.-esek három órán keresztül dolgozhattak az előre összeállított tételsoron, amik kreativitási, szövegértési, nyelvhelyességi, illetve tematika szerinti szövegalkotási feladatokból álltak, természetesen a kategóriáknak megfelelően. Ezen a magyar tantárgyversenyen nem is kimondottan a tudást, mint inkább a tehetséget és kreativitást mérték fel.
       „Tizenegy tanuló képviselheti Szatmár megyét április 10-13. között Temesváron az országos döntőben. Ők azok, akik évfolyamaik legjobb dolgozatait írták” – tájékoztatta lapunkat Gál Gyöngyi magyartanár, Szatmár megyei szaktanfelügyelő.
       A továbbjutók a következők: Kiss Dalma (Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, felkészítő: Fehér Laura), Farkas Henrietta (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Téglás József), Képíró Dorottya (Református Gimnázium, felkészítő: Varga-Bressel Christiane), Pótor Andrea (Református Gimnázium, felkészítő: Varga-Bressel Christiane), Kovács Péter (Nagykárolyi Elméleti Líceum, felkészítő: Szabó Csilla), Rappert Balázs (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Czier Andrea), Sarkadi Rebeka (Nagykárolyi Elméleti Líceum, felkészítő: Szabó Csilla), Bartha Eszter Éva (Aurel Popp Művészeti Líceum, felkészítő: Bokor Erika), Fényes Anita (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Téglás József), Pesek Adrienne (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea), Juhos Roland (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea).



___________________________________________________________________________

Országos első lett a Nagykárolyi Elméleti Líceum kilencedik osztályos
diákja, Kovács Péter a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom
tantárgyversenyen. A kölcseys tizedikes Farkas Henrietta dicséretben
részesült, további három diák különdíjat kapott




         Jól szerepeltek a Szatmár megyei diákok a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán, amelyet idén a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban rendeztek meg. A kilencedik osztályosok felmérőjén a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja, Kovács Péter bizonyult a legjobbnak: Szabó Csilla tanárnő diákja 9,80-as átlaggal zárt az első helyen. A nagykárolyi diák egyébként már meg van szokva a Mikes-verseny országos szakaszának hangulatával, ugyanis már harmadik éve képviseli évfolyamát, de először ért el kiemelkedő eredményt.
        A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tizedik osztályos diákja, Farkas Henrietta Erzsébet (felkészítő tanár: Téglás József) ötödik lett, így II. dicséretben részesült. Pesek Adrien, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum V. osztályos diákja (felkészítő tanár: Heinrich Andrea) a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége különdíját hozhatta haza, a szatmárnémeti Református Gimnázium VIII. osztályos tanulója, Pótor Andrea a Pro Gerhardino Alapítvány különdíját kapta meg, míg az Elméleti Líceum IX. osztályos diákja, Sarkadi Rebeka (felkészítő tanár: Szabó Csilla) a Heti Új Szó szerkesztőségének díját érdemelte ki.




Kovács Péter

           Az idei tanévben meghirdetett Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán 144 diák vett részt az ország tizenhét megyéjéből. Szatmárról tizenegy tanuló szerzett részvételi jogot, a negyedik legnépesebb küldöttséget alkotva Hargita, Maros és Kovászna megyék után (Bihar megyét tizenegy diák képviselte).
      A Mikes Kelemen tantárgyverseny negyvenhárom éves történelme során harmadik alkalommal adott otthont Temesvár az országos szakasznak. Halász Ferenc megyei főtanfelügyelő-helyettes a megnyitóünnepségen felidézte, hogy elsőként 1985-ben, majd 1998-ban volt az országos szakasz házigazdája a Bega-parti megyeszékhely, de ugyanakkor rávilágított arra is, hogy a ’98-as verseny idején a Bartók Béla Elméleti Líceumban mintegy 1600 diák tanult, az idei tanévben viszont feleannyi tanuló iratkozott be a magyar tannyelvű iskolába. „Megfogytunk, de ez a kihívás erősít bennünket abban, hogy megmaradjunk magyarnak” — mondta Halász.
       Cornel Petroman főtanfelügyelő szerint a magyar nyelven tanuló diákok elitje gyűlt össze az elmúlt héten Temesváron, majd hangsúlyozta a kisebbségi nyelven való oktatás fontosságát. „Egy diák sokkal könnyebben tanul anyanyelvén, ezért foglalkoztat minket a kisebbségi nyelveken való oktatás” — mondta, utalva arra, hogy Temesváron magyar, német és szerb nyelvű oktatás is zajlik.
        Király András oktatási államtitkár elmondta, a minisztérium égisze alatt egy tanévben 67 versenyt rendeznek magyar nyelv és irodalom tárgyból, „de az olimpiász jelenti a versenyek versenyét”.
       Az ünnepélyes megnyitón felszólaltak a helyi közigazgatás vezetői, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója, illetve dr. Egyed Emese, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudomány tanszékének előadótanára, a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos bizottságának az elnöke. A testület tagjaként részt vett a temesvári versenyen Gál Gyöngyi, a kisebbségi oktatásért felelős Szatmár megyei szaktanfelügyelő is, a tizenegy Szatmár megyei döntős diákot pedig Fehér Laura, a szatmárnémeti Bălcescu-Petőfi Általános Iskola magyar szakos tanára kísérte el.
      A szervezők tartalmas programmal várták a résztvevőket: szerdától szombatig színházi előadásokon, kirándulásokon, városnézésen, táncházban, illetve tudományos előadásokon vehettek részt. A záróünnepségen Kiss Ferenc, az országos bizottság alelnöke azt mondta a diákoknak: „A magyar nyelv számomra olyan, mint egy tűz. Kedves diákok, ti vagytok ennek a tűznek az őrzői!”

             Eredmények
        A részt vevő Szatmár megyei diákok: V. osztály: Pesek Adrien (szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum; felkészítő tanár: Heinrich Andrea – 6. hely, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos elnökségének különdíja); VII. osztály: Juhos Roland (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum; Heinrich Andrea); VIII. osztály: Pótor Andrea Enikő (szatmárnémeti Református Gimnázium; Varga-Bressel Christiane – 7. hely, a Pro Gerhardino Alapítvány különdíja), Képíró Dorottya (Református Gimnázium; Varga-Bressel Christiane), Kiss Dalma Henrietta (szatmárnémeti Bălcescu-Petőfi Általános Iskola; Fehér Laura); IX. osztály: Kovács Péter (Nagykárolyi Elméleti Líceum; Szabó Csilla – 1. hely), Sarkadi Rebeka (Nagykárolyi Elméleti Líceum; Szabó Csilla – a Heti Új Szó szerkesztőségének különdíja), Bartha Eszter (szatmárnémeti Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum; Bokor Erika); X. osztály: Farkas Henrietta Erzsébet (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium; Téglás József – V. hely, II. dicséret), Rappert Balázs (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum; Czier Andrea); XI. osztály: Fényes Andrea Anita (Kölcsey Ferenc Főgimnázium; Téglás József).


___________________________________________________________________________


2013





MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY
MEGYEI SZAKASZ - 2013


eredmények itt




TÉTELEK - 2013

letöltés itt





324-en vettek részt a Mikes Kelemen magyar tantárgyversenyen



     Szombaton Szatmárnémetiben, a Református Gimnáziumban rendezték meg a Mikes Kelemen magyar nyelv-és irodalom tantárgyversenyt. Ezzel párhuzamosan zajlott a roma nyelvvetélkedő is.

       Amint azt Gál Gyöngyi, kisebbségi nyelvoktatásért felelős szaktanfelügyelő portálunknak elmondta, összesen 324 diák vett részt a megmérettetésen Szatmár megye valamennyi magyarok lakta települését képviselve. Az V. osztályosok mezőnyében 63, a VI.-ok között 72-en, a VII.-sek között 48-an, a VIII.-sok között 56-an, a IX.-sek között 36-an, a X.-sek között 30-an, a XI.-sek között 13-an, a XII.-sek között pedig csak hatan ragadtak papírt és ceruzát.
       A tételeket országos szinten egységesen készítették el és valamennyi megyeközpontban szombat reggel 10.00 órától kezdődött a verseny. A tételeket Szatmár megyében 36 magyartanár javítja majd ki.
„Ez nem csak a gyerekek számára egy remek tudás és kreativitás felmérési lehetőség, de nekünk tanároknak is nagyszerű találkozási fórum", mondta Gál. A szaktanfelügyelő elmagyarázta, hogy az országos döntőn, melyre áprilisban Brassóban kerül majd sor, 11 szatmári diák vehet majd részt.
   A magyar nyelv és irodalom versennyel párhuzamosan szombat délelőtt került sor a roma nyelvvetélkedőre is, amelyen elsősorban Tasnádszarvadról érkeztek gyerekek. „Sok helyen beszélik a roma nyelvet, ám ez nem az a nyelv, amelyet néhány éve immár az iskolákban is oktatnak. A minisztérium komoly erőfeszítéseket tesz a roma nyelv egységesítése érdekében, ám addig ez egy komoly erőpróba a gyerekek számára", mondta Gál Gyöngyi.

Forrás: www.szatmar.ro


 


___________________________________________________________________________


2012





MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY
MEGYEI SZAKASZ - 2012



eredmények itt





MIKES KELEMEN 2012


eredmények itt




MIKES KELEMEN ORSZÁGOS SZAKASZ

résztvevők itt



 
Back to content | Back to main menu